Pécsi Tudományegyetem

PTE SZŐLÉSZETI ÉS BORÁSZATI KUTATÓINTÉZET

A fehér és a vörös is

Nyomtatóbarát változatPDF változat

http://pecsiborozo.hu/blog/feherben-is-vorosben-is?fbclid=IwAR2fLXVK_QQhSw3bAO5b-DRbRYfouDzaPrhRdf0CRScJjXwZTGO3jN5oQno

"... Ugyancsak hagyomány, hogy a tanév első ülésén kihirdetik, mely borok viselhetik mostantól egy évig a PTE Bora kitüntető címet. A Pécsi Tudományegyetem 2000-ben döntött úgy, hogy a régió meghatározó intézményeként határokon innen és túl egyaránt méltó ajándéktárgyakkal kívánja képviselni a Dél-Dunántúlt. Amikor a pécsi egyetem elindította a borválasztást, az alapelvek között volt, hogy a régió borvidékeiről, azaz Pécsről, Szekszárdról, Villányból és Tolnából kell kiválasztani egy-egy fehér és vörösbort. Nem elhanyagolható a bor kiválasztásánál a minőség mellett az ár is, hiszen fontos érv, hogy az egyetemi bor elérhető áron legyen megvásárolható az egyetemi oktatók és hallgatók részére egyaránt. Ebben az évben először fordul elő, hogy mindkét kategóriában a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének (SZBKI) borai nyerték el a kitüntető címet.

 

" Fehérbor kategóriában a PTE SZBKI Chardonnay 2018 utasította maga mögé a többi bort. Ahogy az elhangzott, a pincében almasavbontással kísérleteztek, különböző almasavbontó kultúrák használatával. Innen a bor krémes, vajas aromája. A borra a forró évjárat ananászos, sárga almás, körtés jegyei jellemzők.

 

Vörösbor kategóriában a PTE SZBKI Universitas Cuvée 2018 nyerte a versenyt, amely 50%-ban kékfrankos, 25%-ban merlot és 25%-ban cabernet sauvignon tételek házasítása. A bort a kékfrankos meggyes, cigánymeggyes jegyei uralják, a merlot rumos-puncsos aromáival és a cabernet sauvignon fűszeres, paprikás tónusával.

Jakab Gábor professzor, a PTE SZBKI vezetője a siker kapcsán elmondta: „Rendkívüli öröm, hogy egy erős mezőnyben a vörösbor kategóriáját is az általunk készített bor nyerte, amire még nem volt példa. Azt gondolom, kezd beérni annak a gyümölcse, hogy a PTE az elmúlt években számos fejlesztést hajtott végre a kutatóintézetben, így új hordókat sikerült beszerezni, valamint teljesen megújult a szőlőfeldolgozó rendszer is. Ezeket a fejlesztéseket szeretnénk folytatni!” – hangsúlyozta Jakab Gábor. "

 

Címkék